A vádirat szerint a vádlott munkakeresés céljából érkezett Esztergomba 2023. január elején, amely nem járt eredménnyel. A férfit 2023. január 10. napján a munkásszállóról is elküldték agresszív viselkedése és ittassága miatt. Ezt követően a vádlott a vasútállomásra ment, ahol a sértettől pénzt és cigarettát kért, aki azonban nem adott neki. Ezután a vádlott a váróteremben tartózkodó másik férfit előzmény nélkül bántalmazta, őt vállon lökte, majd ököllel arcon ütötte. A férfi a bántalmazás során sérülést nem szenvedett.
A sértett zsebében lévő mobiltelefon, valamint az annak tokjában lévő bankkártya ismeretlen körülmények között kikerült a sértett birtokából, amit röviddel később egy nő talált meg, melyet a jegypénztárban kívánt leadni, azonban azt a vádlott elkérte és a rendőri intézkedésig magánál tartotta. A sértett észlelte telefonja eltűnését, azt szóvá tette a váróteremben tartózkodó vádlottnak, aki ekkor a vasútállomás peronjára ment. A sértett ezután szintén a peronon várakozott, amikor a vádlott őt bántalmazta oly módon, hogy könyökkel arcon ütötte. A sértett a bántalmazás következtében a földre esett, és 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A cselekmény alkalmas volt 8 napon túl gyógyuló sérülések okozására is.
A vádlott ezután a vasútállomás parkolójába ment, ahol a gépjárművébe éppen beszálló másik sértettet arra kérte, vigye őt el valahová. A sértett ezt megtagadta, ezért a vádlott a gépjárműre ráütött. A sértett a gépjárművéből kiszállt, hogy számonkérje a vádlottat, aki ekkor őt több alkalommal ököllel arcon ütötte. Dulakodás kezdődött, melynek során a vádlott több alkalommal térddel megrúgta, majd arcon és felsőtesten ütötte a sértettet, mellyel 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozott.
Megjegyzés: Előkészítő ülés. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat ítélje börtönbüntetésre, tiltsa el a közügyek gyakorlásától.
dr. Szabó Ferenc – sajtószóvivő
06309292090
sajto.tatabanyaitorvenyszek@birosag.hu
Puskásné Sárközi Rita – sajtótitkár
06705270968
sajto.tatabanyaitorvenyszek@birosag.hu