Előkészítő ülés életveszélyt okozó testi sértés bűntette ügyében

Tárgyalás időpontja: 
2022. március 28., hétfő 08.30
Ügy tárgya: 
Életveszélyt okozó testi sértés
Tárgyalás helyszíne: 
Tatabánya, Komáromi utca 4.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat szerint a fiatalkorú vádlott osztálytársa, a kiskorú sértett visszamondta az osztálytársai körében a vádlott által tett sértő kijelentéseit osztálytársnőjüknek, és az visszajutott a szüleihez is, ezért a vádlott elhatározta, hogy megleckézteti, megsebesíti a sértettet.

Ezen elhatározásának megfelelően a fiatalkorú vádlott 2020. december 9. napján otthonában a konyhai fiókból magához vett egy 20 cm pengehosszúságú, valamint egy 7,5 cm pengehosszúságú kést és elment a tatabányai általános iskolába azzal a céllal, hogy a történtek miatt megleckéztesse a sértettet.

A tanórák közti szünetben az udvarról a tanulók visszatértek az osztályteremhez, ahol a sértett az ajtó előtt megállt, hogy a barátait megvárja, és a vádlottat maga elé engedje. Ekkor azonban a vádlott a mellette álló sértetthez fordult, és anélkül, hogy bármit mondott volna, a ruházata zsebéből elővette a 7,5 cm pengehosszúságú kést, mellyel a hasán megszúrta a sértettet, oly módon, hogy a kés 4-5 cm mélyen hatolt a sértett hasüregébe. A fiatalkorú vádlott a szúrást követően a kést a földre dobta. A sértetthez a pedagógusok azonnal mentőt hívtak, a fiatalkorú vádlott a tanárok utasításának eleget téve, szótlanul várta meg a kiérkező rendőröket.

A sértetten hasi műtétet kellett végrehajtani, májsérülése 8 napon túl, ténylegesen 4 hét alatt gyógyult. A has áthatoló sérülése közvetetten életveszélyes sérülésnek minősül.

Megjegyzés: Előkészítő ülés. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a fiatalkorú vádlottat ítélje fogházbüntetésre, melynek végrehajtását hosszabb próbaidőre függessze fel.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Puskásné Sárközi Rita – sajtótitkár
06705270968
sajto.tatabanyaitorvenyszek@birosag.hu

Eljáró bíróság: 
CsatolmányMéret
135.51 KB