Előkészítő ülés testi sértés bűntettének ügyében

Tárgyalás időpontja: 
2021. február 16., kedd 13.00
Ügy tárgya: 
Testi sértés bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
Tatabánya, Előd Vezér utca 17.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat szerint a férfi 2020. június 27-én a tatabányai bevásárlóközpontban minden előzmény nélkül kiabált, ezért a biztonsági őr felhívta arra, hogy az épületből menjen ki. A vádlott a felszólításnak nem tett eleget, a biztonsági őrt a fején, sérülés okozása nélkül, ököllel megütötte. Egy másik biztonsági őr a társa segítségére sietett, akit a férfi ököllel orron ütött. Emiatt a biztonsági őr elesett, az orrán duzzanat keletkezett, a bántalmazás alkalmas volt nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására.

A vádlott ezt megelőzően 2020. április 16-án a tatabányai otthonában édesanyját is megverte, majd 2020. június 6-án Tatabányán egy kereszteződésben két alkalommal ököllel állon ütött egy járókelőt. A két utóbbi sértettnek az elkövető egyaránt nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott, azonban mindkét bántalmazás alkalmas volt súlyosabb sérülés okozására.

Megjegyzés: Előkészítő ülés. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a férfi letartóztatását a bűnismétlés veszélye miatt tartsa fenn, illetve a vádlottat börtönbüntetésre és a közügyektől eltiltásra ítélje.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

dr. Szabó Ferenc – sajtószóvivő
06309292090
sajtoszobatb@tatabanyait.birosag.hu

Puskásné Sárközi Rita – sajtótitkár
06705270968
sajtoszobatb@tatabanyait.birosag.hu

Eljáró bíróság: 
CsatolmányMéret
122.14 KB