Előkészítő ülés halált okozó testi sértés bűntettének ügyében

Tárgyalás időpontja: 
2019. július 10., szerda 08.00
Ügy tárgya: 
Halált okozó testi sértés bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
Tatabánya, Komáromi utca 4.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Az elsőrendű vádlott kb. 2003 óta ismerte a sértettet, a viszonyuk a sértett édesapjának 2017-ben bekövetkezett halála után még szorosabbá vált, gyakran töltötték együtt a szabadidejüket, rendszeresen együtt italoztak. Az elsőrendű vádlott pótapaként, testvérként viselkedett a sértettel, rendszeresen segítette és szerelési munkákra tanította. A sértett gyakran fogyasztott nagy mennyiségű alkoholt, aminek hatására a környezetében lévőkbe ok nélkül belekötött.

2018. április 1-jén a sértett és az elsőrendű vádlott a délelőtti óráktól kezdve együtt szereltek egy homokfutót a sértett tárkányi lakóhelyén. Ebéd után elkezdtek inni, fejenként 0,5-0,5 dl házipálinkát fogyasztottak el, majd további alkoholt fogyasztottak, később pedig megkérték a sértett testvérét, hogy vigye el őket Bábolnára, hogy további házipálinkát vásároljanak. Az elsőrendű vádlott és a sértett a megvásárolt pálinkából további 2-2 dl-t fogyasztott el. Este áthívták magukhoz a másodrendű vádlottat – a sértett unokatestvérét –, akibe a megérkezése után a sértett többször is belekötött, amiért kevés időt töltött vele és az elsőrendű vádlottal. Az elsőrendű vádlott megpróbálta csitítani a sértettet, ami miatt szóváltásba keveredtek majd birkózni kezdtek.

A sértett lenyugodott, majd ismét a másodrendű vádlottat kezdte szidalmazni és provokálta, hogy üsse meg. A másodrendű vádlott nem ütötte meg a sértettet, a sértett azonban egy alkalommal megütötte a másodrendű vádlottat. A történtekre reagálva az elsőrendű vádlott odafordult a sértetthez és azt mondta üsse meg őt, amilyen erősen tudja. A sértett megütötte az elsőrendű vádlottat, aki erre az ágyon megemelkedett és térdelő helyzetben ököllel legalább 10 alkalommal megütötte a sértett arcát, illetve fejét. Az ütések közben az elsőrendű vádlott azt kiabálta „mondtam, hogy úgy üssél meg, hogy ne tudjak utána visszaütni”, erre a sértett nem tudott reagálni, mivel az orrából és a szájából folyt a vér. Amikor a másodrendű vádlott látta, hogy a sértett nagyon rosszul van, kérte az elsőrendű vádlottat, hogy hagyja abba, de ő még egy alkalommal megütötte a sértett fejét.

Amikor az elsőrendű vádlott abbahagyta a sértett ütlegelését, a sértett eszméletlen volt, ezért a két vádlott kihúzta őt az udvarra, hogy a hordónál megmosdassák. Pár perc mosdatás után visszahúzták a még mindig eszméletlen sértettet a szobába és leültették a kanapé elé. A vádlottak a műhelybe mentek, ahol beszélgettek és dohányoztak, majd a szobába visszatérve úgy látták, hogy már nem folyik vér a sértett orrából és a levegőt is tisztábban veszi, így a másodrendű vádlott hazament, az elsőrendű vádlott pedig feltette az ágyra a sértettet.

Az elsőrendű vádlott másnap hajnalban felébredt és be akarta takarni a sértettet, ekkor vette észre, hogy a sértett lába hideg, amiből arra következtetett, hogy meghalt. Az elsőrendű vádlott sírva átrohant az édesanyja lakrészébe, hogy hívjon mentőt, de a kiérkezésükkor már csak a sértett halálát tudták megállapítani.

Megjegyzés: Előkészítő ülés. Az ügyészség indítványozta, hogy amennyiben a vádlottak az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismerik, úgy az elsőrendű vádlottat a bíróság ítélje 4 év börtönbüntetésre, a másodrendű vádlottal szemben pedig 2 év próbára bocsátás intézkedést alkalmazzon.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

dr. Szabó Ferenc – sajtószóvivő
06309292090
sajtoszobatb@tatabanyait.birosag.hu
Sós Réka – sajtótitkár
06705270968
sajtoszobatb@tatabanyait.birosag.hu

Eljáró bíróság: 
CsatolmányMéret
84.53 KB