II/49.- emberölés bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2016. december 8., csütörtök 08.30
Ügy tárgya: 
emberölés bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
2800 Tatabánya, Komáromi út 4.
Tárgyaló: 
Földszint 6.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

F.F.S. vádlott 2014. március 26-át megelőzően pontosan meg nem határozható idő óta Budapesten tartózkodott, hajléktalan életmódot folytatott. Megélhetését kéregetésből, illetve kisebb vagyon elleni bűncselekményekből biztosította. A vádlott 2014. március 26-án, illetőleg azt megelőzően röviddel elhatározta, hogy vonattal Budapestről találomra egy másik városba utazik, ahol tömbházi lakásokba való besurranással próbál meg pénzhez jutni. Úgy döntött, hogy ehhez magával viszi a mintegy 12,5 cm pengehosszúságú, 3,5 cm pengeszélességű egyélű zsebkését abból a célból, hogy az esetleges betöréseknél használhassa vagy megvédhesse magát.

Ezen elhatározásának megfelelően a vádlott 2014. március 26-án reggel vonattal Budapestről Tatabányára utazott, majd Tatabánya újvárosi részén a négyemeletes tömbházak környékén több, pontosan meg nem határozható lépcsőházba bement, és ott olyan nyitott lakásajtókat keresett, amelyeken besurranva lopást tud végrehajtani. Miután a vádlott egyetlen lakásajtót sem tudott kinyitni, 10 óra 15 perc körüli időben eljutott a Tatabánya, Komáromi út 44. szám alatti lépcsőházba. Itt felment a II. emeletre, majd ott, illetve lefelé haladva az I. emeleten több lakásajtóra rányitott, de itt sem sikerült sehova besurrannia. Ekkor a vádlott elhatározta, hogy a zsebkésével fenyegetve valakit megtámad az utcán és ily módon szerez tőle pénzt. Ilyen előzmények után a vádlott az I. emeletről lefelé haladva a földszint és az I. emelet közötti lépcsőfordulóban összetalálkozott a 85 éves sértettel, aki éppen a lépcsőn felfelé a III. emelet 2. szám alatti lakásába tartott. A vádlott nyomban elhatározta, hogy a sértettől fog pénzt szerezni, ezért a zsebéből elővette a nyitott állapotban lévő kését és azt a sértetthez tartva „kell ötven forint” kijelentést tett felé. A vádlott egyébként a magyar nyelvet nem ismeri, de e kijelentés tartalmával tisztában van. Sértett ekkor a nála lévő táskájából kivett egy ezer forintos bankjegyet és azt átadta a vádlottnak.

A vádlott azonban további értékeket is meg akart szerezni a sértettől, ezért megragadta annak táskáját. A sértett a táskát erősen szorította, így azt a vádlott nem tudta tőle elvenni. Ezután a sértett elfordult a vádlottól, miközben hangos „Segítség!” kiáltást hallatott. A vádlott - attól való félelmében, hogy a kiáltás hatására a cselekményét mások észlelik, és lelepleződik - a neki ekkor már háttal álló sértettet a zsebkésével 4 alkalommal gyors egymásutánban hátba szúrta, majd elmenekült a helyszínről. A szúrások következtében kialakuló heveny külső és belső elvérzés miatt a sértett néhány percen belül a helyszínen elhalálozott. Életét ideális körülmények között sem lehetett volna megmenteni.

Bizonyítás
 

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

dr. Budai Vince sajtószóvivő 36/30-929-2090

sajtoszoba@tatabanyait.birosag.hu

 

dr. Lehel Enikő sajtótitkár 36/33-312-097

sajtoszoba@tatabanyait.birosag.hu

Eljáró bíróság: