III/46. - életveszélyt okozó testi sértés bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2016. november 17., csütörtök 12.30
Ügy tárgya: 
életveszélyt okozó testi sértés bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
2800 Tatabánya, Komáromi út 4.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Vádlott és a sértett 1989-től 2000-ig házasságban éltek, amelyből 1990-ben és 1994-ben két gyermekük született. A vádlott egészségügyi szakközépiskolát végzett és a végzettségének megfelelő munkakörökben dolgozott több helyen ápolónőként, a sértett pedig sikeres vállalkozást működtetett Tatabányán, több hentesüzlet volt a tulajdonában.

A sértett a második gyermek születését néhány évvel követően egyre rendszeresebben kezdett alkoholt fogyasztani, ez később italozó életmóddá vált, emiatt azonban a munkáját idővel már nem tudta ellátni, nagy összegű adótartozást is felhalmozott, majd végül a vállalkozása csődbe ment. Ezzel párhuzamosan a vádlott és a sértett családi élete is fokozatosan megromlott, egyre gyakrabban veszekedtek egymással, később ezek a veszekedések tettlegességig is fajultak. Ilyen esetekben a sértett bántalmazta a vádlottat, aki komolyabb sérüléseket nem szenvedett, feljelentést soha nem tett a sértettel szemben.

A házasság felbontásának idejére a sértett már erősen italozó életmódot folytatott, munkaviszonnyal, jövedelemmel nem rendelkezett és a lakhatása sem volt biztosított, ezért a vádlott – mivel megsajnálta őt – megengedte neki, hogy a közös otthonukban maradjon életvitelszerűen. A vádlott és a sértett személyes kapcsolata ugyanakkor nem javult, továbbra is rendszeresen és durván kiabáltak, vitáztak egymással, a sértett egyre több alkoholt fogyasztott, ezért a 2011. év környékén a két gyermekük albérletbe költözött, mert nem tudtak tovább a konfliktusos családi környezetben élni.

Ettől az időtől kezdve a vádlott és a sértett úgy éltek a lakótelepi lakásukban, hogy a kisebb szobát a sértett, a nappali szobát a vádlott használta; ebben az időszakban a vádlott alacsony összegű ápolói fizetéséből éltek ketten, mivel a sértett továbbra sem dolgozott és csak az italnak élt, rendszerint részegen feküdt a szobájában. Az évek során a sértett egészségi és mentális állapota oly módon leromlott, hogy minden nap lerészegedett és hetente több alkalommal is előfordult, hogy a szobája padlójára vizelt és székelt, amelynek nyomait a vádlott volt kénytelen feltakarítani.

A családi élet fokozatos megromlása miatt a vádlott pszichés állapota is megrendült, a 2000. év óta pszichiátriai kezelés alatt állt pánikbetegség és depresszió miatt, mely betegségeire rendszeresen nyugtató hatású gyógyszereket szedett és emellett a vádlott is fogyasztott időnként alkoholt. 2015. december 15-én a vádlott szabadnapos volt, napközben otthon, a Tatabánya, Gál István lakótelepi lakásban tartózkodott és a délután folyamán legalább 3 dl pezsgőt elfogyasztott. A sértett 20 óra körüli időben elment a lakásból, majd 23 óra tájban erősen ittas állapotban tért haza, ezért a vádlott az előszobába kiment, rászólt a sértettre, hogy vetkőzzön le és feküdjön le aludni, majd – mivel haragra gerjedt amiatt, hogy a sértett ismét nagyon ittas – indulatosan belökte a sértettet a szobájába. Ezt követően a sértett megállt a szobája közepén, levette a nadrágját és a felső ruházatát, letolta az alsónadrágját és a padlóra vizelt, közben pedig be is székelt. A vádlott ezt meglátta, még idegesebb lett a sértettre, ezért a kezébe vett egy 69x4 cm-es fa lécet, ami korábban egy bútorról törött le, a sértett után ment a kisszobába, odalépett a még mindig álló helyzetben lévő sértetthez és őt legfeljebb közepes erővel testszerte ütlegelni kezdte a léccel. A vádlott a részegsége miatt ellenállást ki nem fejtő sértettet legalább 11 alkalommal ütötte meg a fa léccel, ezen ütések közül 3 a sértett fejét, 1 a jobb vállát és jobb mellkasfelét, 2 a bal felkarját, 1 a bal alkarját, 1 a bal combját, míg 3 a jobb combját érte. A vádlott végül önszántából abbahagyta a sértett bántalmazását, majd az erősen vérző sértettet hátrahagyva visszament a saját szobájába, ahol a földre letette a bűncselekmény elkövetéséhez használt lécet. Körülbelül 20 perc elteltével a vádlott észlelte, hogy a sértett ki akar jönni a szobájából az előtérbe, azonban eközben, az ajtó vonalában összeesett. A vádlott odament a földön hanyatt fekvő sértetthez, ellenőrizte a pulzusát, és mivel nem tapasztalt életjeleket, telefonon értesítette a mentőket. A helyszínre kiérkezett mentőszolgálat tagjai 2015. december 16-án 0 óra 53 perckor megállapították, hogy a sértett elhunyt.

Esetlegesen ítélet várható

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

dr. Budai Vince sajtószóvivő 36/30-929-2090

sajtoszoba@tatabanyait.birosag.hu

 

dr. Lehel Enikő sajtótitkár 36/33-312-097

sajtoszoba@tatabanyait.birosag.hu

Eljáró bíróság: