III/43. - emberölés bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2016. október 27., csütörtök 08.30
Ügy tárgya: 
emberölés bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
2800 Tatabánya, Komáromi út 4.
Tárgyaló: 
Földszint 6.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Vádlott 2015. május 16. napja óta élt házasságban B-né sértettel. A sértett 2015. november 13-áról 14-ére virradó éjszaka közölte a vádlottal, hogy el fogja hagyni őt. A vádlott nem tudta elfogadni, hogy a sértett véget akar vetni a házasságuknak.

2015. november 14-én a reggeli órákban - miután az éjszakás műszakuk befejezését követően a vádlott és a sértett együtt távoztak a győri Audi gyár területén lévő munkahelyükről, ahol mindketten dolgoztak - a sértett által tervezett különválásuk kapcsán vita, majd veszekedés alakult ki közöttük. A vita már a gyár melletti gépkocsiparkolóban elkezdődött. Amikor a vádlott által vezetett gépkocsival a parkolóból elindultak, és Győrből Ács irányába autóztak, a vádlott és a sértett között folyamatosan zajlott a vita, amely végül veszekedéssé alakult. A vádlott sikertelenül próbálta meggyőzni a sértettet, hogy ne hagyja el őt.

A vádlott és a sértett Bana külterületén, a Bana és Ács közötti útszakaszról leágazó murvás úton megálltak, a gépkocsiban dohányoztak, majd újból elkezdődött közöttük a veszekedés, amelynek során a sértett kiabálni kezdett a vádlottal, és arcon is ütötte őt.

A veszekedés hevétől, a kiabálástól és a tettlegességtől indulatossá vált vádlott a gépkocsi jobb első ülésén ülő sértettet az arcán, illetve a fején kis-közepes erővel megütötte, majd -a nyakát legalább két percig nagy erővel, kézzel elszorítva, a légcserét teljes mértékben megakadályozva- megfojtotta őt.

Az arcra, valamint a fejre mért ütések következtében a sértett hajas fejbőrén kétrendbeli vérbeszűrődés, valamint a bal szeme körüli és az orr körüli lágyrészeken egy-egy rendbeli vérbeszűrődés keletkezett.

A nyakat ért leszorítás következtében a sértett nyakizmaiban vérbeszűrődés keletkezett, a nyelvcsontja eltörött, és fulladásos tüdők alakultak ki nála.

A sértett nyakának legalább két percig tartó, a légcserét teljesen megakadályozó, nagy erővel, kézzel történt leszorítása, illetve az emiatt létrejövő fulladásos mechanizmus következtében a sértett a helyszínen elhalálozott.

Ezután a vádlott a sértett holttestét a személygépkocsi csomagterébe helyezte, majd Komáromba ment, ahol egy gazdaboltban a holttest eltemetéséhez ásót vásárolt. Ezt követően a vádlott Ácsra, onnan Győrbe autózott, ahonnan a délutáni órákban indult vissza Tata felé. A 8139. számú alsórendű úton Komárom irányából Tata irányába haladva, a mocsai elágazástól kb. 1,5 km-es távolságban lehajtott az útról a vádlott, és ott megállva, majd a szántóföldön egy 52 cm mély gödröt ásva a sértett holttestét eltemette.

A vádlott az elhunyt sértett családtagjaival azt a valótlan információt közölte, hogy a sértett a saját elhatározása alapján a vádlott számára ismeretlen külföldi helyre utazott. A vádlott 2015. november 29-én a hatóság előtt, valamint 2015. december 3-án a sértett munkáltatójánál szintén valótlan adatokat közölt a sértett eltűnéséről.

A vádlott viselkedését, gondolkodását hisztrionikusan felfokozott érzelmek jellemzik, viselkedését ezek az érzelmek határozzák meg.

Bizonyítás

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

dr. Szabó Ferenc sajtószóvivő 36/30-929-2090

sajtoszoba@tatabanyait.birosag.hu

 

dr. Lehel Enikő sajtótitkár 36/33-312-097

sajtoszoba@tatabanyait.birosag.hu

Eljáró bíróság: