I/38. - rablás bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2016. szeptember 19., hétfő 08.00
Ügy tárgya: 
rablás bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
2500 Esztergom, Széchenyi tér 22.
Tárgyaló: 
Földszint 37.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

J. Cs. vádlott 2016. március 13. napján 16 óra körüli időben a Tokodaltáró, N. utca 4/2. szám alatt lakó 80 éves L. L. sértett lakásához ment, hogy a sértett pénzét erőszakkal megszerezze, majd a ház bejárati ajtaján kaparászni kezdett. Amikor a sértett ezt meghallotta ajtót nyitott és J. Cs.vádlottat meglátva felszólította őt, hogy „mit akar itt, takarodjon innen”, majd enyhén mellkason lökte.

J. Cs. vádlott erre a sértett elé lépett, őt két kézzel, nagy erővel mellkason lökte, aki ettől hanyatt vágódott a konyhakőre, majd a vádlott rátérdelt, és a sértett pénzének jogtalan eltulajdonítása céljából megkérdezte tőle „Hol a pénz? Hol a pénz?” J. Cs. vádlott eközben jobb kezével a sértett nyakát is fojtogatta, L. L. sértett pedig folyamatosan segítségért kiabált, amelynek eredményeként J. Cs. vádlott rokonai a sértett házába berohantak és leszedték a vádlottat L. L. sértettről, így pénzt elvinni nem tudott a lakásból.

 

A bántalmazás következtében L. L. sértett a koponyatetőn 5-6 cm hosszú, ív alakú repesztett sérülést, a jobb homloktájékon horzsolást szenvedett, mely sérülések gyógytartama 8 napon belüli. L. L. sértett mozgásában korlátozott, bottal jár, lábfejei eldeformálódtak, születési hibájából eredően tuskó lába van, ezen kívül vérnyomásproblémái miatt gyakran szédül. Idős korából adódóan ezen mozgásszervi és belszervi betegségei miatt a vele szemben tanúsított erőszakos magatartás elhárítására korlátozottan volt képes.

A sértett idős koráról és ebből fakadó mozgáskorlátozottságáról J. Cs. vádlottnak tudomása volt, mivel a Tokodaltáró, N. utca 5/1. szám alatt lakik, a sértett szomszédságában.

 

Első tárgyalás, vádlottak, tanúk kihallgatása.

 

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

dr. Szabó Ferenc sajtószóvivő 36/30-929-2090

sajtoszoba@tatabanyait.birosag.hu

 

dr. Lehel Enikő sajtótitkár 36/33-312-097

sajtoszoba@tatabanyait.birosag.hu

Eljáró bíróság: