I/35. Tatabányai Törvényszék, emberölés bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2016. augusztus 30., kedd 08.30
Ügy tárgya: 
Emberölés bűntette
Ügyszám: 
I/35.
Tárgyalás helyszíne: 
2800 Tatabánya, Komáromi u. 4.
Tárgyaló: 
Fsz. 6.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

N.J. vádlott 1996-ban kötött házasságot K.J-al, 1996. évben Orsolya, 2002-ben Barnabás nevű gyermekük született. D-n családi házban életek, vádlott húsfeldolgozó képzettségét otthon is hasznosította. A házat úgy építette, alakította ki, hogy az alagsorban, pincében rendszeres, nagy mennyiségű sertésvágáshoz és húsfeldolgozáshoz minden szükséges eszköz rendelkezésre állt, ezeket használta. A házastársak kapcsolata 2011-re megromlott, a vádlott feltételezte, hogy felesége megcsalta. Ezt követően rendszeres volt a vita közöttük. N-né K. J. 2011-ben házasságuk felbontását kezdeményezte. Még egy évig közösen nevelték gyermekeiket, használták a lakást. A sértett a vádlott erőszakos, fenyegető magatartása miatt Gy.-be költözött, ott bérelt lakásban élt, kisebbik gyermeke a vádlottnál volt ideiglenes intézkedéssel elhelyezve. A házassági bontóperben a gyermekek végleges elhelyezésének kérdésében a felek nem tudtak megállapodni, a vádlott nem akarta, hogy fiúk az édesanyához kerüljön, vagyonjogi kérdésben ugyancsak folyamatosan vita állt fenn közöttük. N-né K. J. sértett elhatározta, hogy ameddig végeleges döntés nem születik a gyermekek – különösen a fia - elhelyezéséről visszaköltözik D-re a családi házba, bár félt az újbóli bántalmazások eshetőségétől. Erről családtagjainak és a környezetében is beszélt. Határozott szándékát 2014. májusában megfogalmazta, írásba foglalta azzal a céllal, hogy jogi képviselőjével együtt benyújtja a bírósághoz. N-né K.J. gyógytornászként dolgozott, munkahelye M-n, magánrendelőben volt. Erről a vádlottnak tudomása volt, és részletesen ismerte is az ingatlan elhelyezkedését. A vádlott 2014. május 27-én 18 óra körüli időben személygépkocsijával M-ra ment azzal a céllal, hogy a munkahelyén megkeresi feleségét. 18 óra 30 perc és 20 óra között a rendelő közelében várta a megfelelő alkalmat. Felesége 20 óra 04 perckor a rendelőt bezárta és a Gy-i lakására kívánt menni. A vádlott az udvaron a gépkocsik takarásában várta az asszonyt. A sértett, amikor kilépett az udvarra szembe találta magát a vádlottal, aki ezt követően megölte őt és a személygépkocsija csomagtartójába tette. Hazament D-re, a gyermekét ellátta, annak elalvása után az éjszakai órákban a húsfeldolgozó helyiségbe vitte a sértett holttestét és feldarabolta. A lágyrészeket az elektromos húsdarálóval ledarálta. A holttest darabjait és a csontokat műanyag zsákokban berakta az autóba és elszállította. A vádlott még az éjszaka folyamán és a következő napokban a feldarabolt holttestet részben égésgyorsító, aromás hígító segítségével próbálta elégetni, részben elrejtette a húsdarálóval együtt. Megsemmisítette a sértett ruházatát, táskáját és annak tartalmát, valamint a személygépkocsija üléshuzatát, 2014. május 28-án délelőtt a húsfeldolgozó helyiségben a használt eszközöket sósavval kezelte. 2014. május 29-én a déli órákban a sértett el nem égett szív, tüdő, máj, izomzat, bőr, hámszövet maradványait a Zs-i réten szétszórta.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

dr. Szabó Ferenc sajtószóvivő 36/30-929-2090 sajtoszoba@tatabanyait.birosag.hu dr. Lehel Enikő sajtótitkár 36/33-312-097 sajtoszoba@tatabanyait.birosag.hu

Eljáró bíróság: