I/45.

Tárgyalás időpontja: 
2015. november 3., kedd 09.00
Ügy tárgya: 
Szexuális erőszak bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
Tatabánya, Komáromi u. 4.
Tárgyaló: 
Fsz. 6. tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

T. Ferenc vádlott 2014. augusztusban ismerkedett meg H. Szilviával, akivel néhány hét elteltével élettársi kapcsolatot létesített. A vádlott és élettársa az összeköltözést követően közösen nevelték a H. Szilvia korábbi házasságából származó kk. K.D. sértettet.
A vádlott a kezdetektől igyekezett jó kapcsolatot kialakítani a sértettel, törődött és foglalkozott vele, így kk. K.D sértett a bizalmába fogadta őt.
T. Ferenc vádlott az összeköltözést követően röviddel szexuális érdeklődést kezdett tanúsítani a nevelése alatt álló 11 éves sértett iránt, akinek eleinte csak a combját simogatta, puszilgatta őt az arcán, a száján és a combján, majd 2014 októberében a vádlott kihasználta, hogy az élettársa dolgozott és így csak ketten tartózkodtak otthon, levette a saját és a sértett alsó ruházatát, majd a nemi szervét a gyermek vaginájába helyezte és közösült vele.
A vádlott a közösülést követően megkérte a sértettet, hogy az édesanyjának ne mondja el a történteket, így kk. K. D. nem számolt be a bűncselekményről H. Sz-nak.
Kk. K. D. sértett az első szexuális cselekmény elkövetését megelőzően sem az édesanyja részéről, sem pedig az iskolai oktatás keretében nem részesült szexuális felvilágosításban, így nem volt tisztában a vádlott által elkövetett cselekmény jellegével, szexuális mibenlétével, hogy az ilyen magatartás bűncselekményt valósít meg, és hogy megengedhetetlen egy nevelőapa és nevelt gyermek közötti kapcsolat.
T. Ferenc vádlott ezt követően a 2015. március 09. napjáig tartó időben a lakóhelyükön rendszeresen, hetente több alkalommal közösült a nevelése alatt álló kk. K. D. sértettel olyan időpontokban, amikor a gyermek édesanyja dolgozott és nem tartózkodott otthon.
Kk. K. D. sértett idővel az interneten utánanézett a vádlott által a sérelmére elkövetett cselekménynek, így világossá vált számára, hogy a nevelőapa ezen magatartása helytelen. Ezután a sértett egyes alkalmakkor a közösüléseket megelőzően, illetve az aktus közben több ízben is ellökte magától a vádlottat, aki ilyenkor felhagyott a magatartása folytatásával.

H. Sz. 2015. február végén megengedte, hogy rokona M. F. és annak ismerőse, K.I. ideiglenesen a lakásuk kisebb szobájába költözzön. M.F. és K. I. rövid időn belül felfigyelt arra, hogy T.F vádlott több alkalommal közeledett kk. K. D-hoz intim módon és erről M.F. 2015. március 9-én tájékoztatta H. Az-át. Az anya másnak, 2015. március 10-én kérdőre vonta kk. K. D-át a hallottakról, a sértett pedig ekkor beszámolt neki a sérelmére a vádlott által elkövetett bűncselekményről, így H. Sz. előbb nőgyógyászati vizsgálatra vitte a sértettet, majd még ezen a napon feljelentést tett T.F. ellen.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Sajtószóvivő: dr. Szabó Ferenc

Eljáró bíróság: