V/41. - kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmény

Tárgyalás időpontja: 
2015. október 9., péntek 08.00
Ügy tárgya: 
kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmény
Tárgyalás helyszíne: 
2500 Esztergom, Széchenyi tér 22.
Tárgyaló: 
Földszint 37.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

I. és II. rendű vádlottak 2005. évtől élettársi kapcsolatban élnek, amelyből öt kiskorú gyermek született, valamint közösen nevelték a II. r. vádlott korábbi kapcsolatából született F. R. sértettet. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Esztergomi Járási Hivatal Járási Gyámhivatala 2014. július 9-én kelt határozatával a gyerekek nevelésbe vételét rendelte el, és őket nevelőszülőknél helyezte el.

A vádlottak 2007. évtől 2014. július 14. napjáig, a gyerekek nevelésbe vételéig az alapvető higiénés körülményeket nem biztosították, a fürdőszoba használhatatlan volt, wc sem a házban, sem az udvaron nem volt, az udvarban nagy mennyiségű szemét halmozódott fel, amelyek között a gyermekek játszottak. A gyermekek ruházatát, személyi higiéniájukat rendszeresen elhanyagolták, nem alkalmazták a legalapvetőbb nevelési módszereket, így az értő figyelést, keretek, elvárások felállítását és azok betartását, alapvető szocializációs követelmények elsajátítását.

Gyermekkorú F. R. sértettnél 2010. júliusában leukémiát diagnosztizáltak, amely sértett immunrendszerét legyengítette, ezért és a nehéz anyagi helyzetük miatt vádlottakat alapítványi segítségben részesítették, a házukat rendbe tették, amelyet azonban rövid időn belül „lelaktak, és gyermekük részére az alapvető higiénés körülményeket sem biztosították, a sértettet az orvos által előírt időpontokban nem minden alkalommal vitték el a kórházba ellenőrzésre és vizsgálatokra. A sértettnél 2010. márciusában tetű fertőzést, 2012. évben két alkalommal - így 2012. április 4-én is -, rühességet, illetve ótvar fertőzést állapítottak meg. A sértett betegsége miatt 2010. évtől 2013-ig magántanuló volt, a vádlottak ezen időszakban felkészítő foglakozásra nem vitték, tanszereket, felszerelést részére nem biztosítottak, ezért a gyermek háromszor ismételte az első osztályt, értelmi fejlődésében két-három éves elmaradása van, amely hátterében a vádlottak elhanyagoló magatartása áll, akik ily módon a sértett értelmi fejlődését is veszélyeztették.

Gyermekkorú U. A. M. sértett egészségét és ezáltal testi fejlődését veszélyeztették, mivel az általuk nem megfelelően biztosított higiénés körülmények miatt 2009. évben a sértettnél ótvar fertőzést diagnosztizáltak, sértett 2011. évben fejtetvességtől és rühtől szenvedett.

Gyermekkorú U. F. sértett 2014. április 17-én otthonában beleesett az udvaron rakott tűzbe, és testfelületének 4%-os égési sérülését szenvedte el. A tűzből testvére húzta ki, mert a gyerekek felnőtt, így a vádlottak felügyelete nélkül tartózkodtak az udvaron a tűz körül.

2013. november 14-én az akkor 2 éves gyermekkorú F. J. gyermekkorú, U. A. M. és gyermekkorú U.F. testvéreivel konyhakéssel, tapétavágóval és csavarhúzóval „játszott” a lakásban, az ott tartózkodó II. r. vádlott nem vette el ezeket az eszközöket gyermekeitől.

A vádlottak szülői felügyeleti joga a nevelésbe vétel alatt tehát 2014. július 14. napjától szünetel. A gyámhivatal a vádlottak részére a gyerekekkel rendszeres kapcsolattartást biztosított, melynek során I. r. vádlott gyermekkorú U. F. sértettet egy alkalommal tenyérrel arcon ütötte, amelynek következtében a gyermeknek 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülése keletkezett, az orra megduzzadt, és vérzett.

 

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Első tárgyalás

Eljáró bíróság: