II/40. - emberölés bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2015. szeptember 30., szerda 08.30
Ügy tárgya: 
emberölés bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
2800 Tatabánya, Komáromi utca 4.
Tárgyaló: 
Földszint 6-os tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádlott 2011. év elején ismerkedett meg a sértettel D.-on, ahol hajléktalanként éltek. A megismerkedésüket követően együtt laktak az A. dűlőben lévő telken, majd 2014. márciusában elköltöztek a D., B. úton található volt vasútállomás lakatlan épületébe egy szintén hajléktalan ismerősükkel, P. G.-vel együtt.

Mindhárman hajléktalan életmódot folytattak, munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkeztek. Mindhárman rendszeresen jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztottak. Az agresszív, erőszakos természetű vádlott a D.-on élő hajléktalanok körében vezető szerepet töltött be. A vádlott 2014. január 3-án agyi infarktust szenvedett el, amelynek következtében a testének jobb oldala enyhe-közepes fokban lebénult, azonban a kórházból 2014. február 5-i távozását követően jó fizikai állapotba került, könyökmankóval tudott közlekedni lassan, de biztonságosan.

A vádlott 2014. május 3-án 22 óra körüli időben szóváltásba került a sértettel, kölcsönösen szidták egymást, veszekedtek. A vita során a vádlott a lakószobának használt helyiség ablakpárkányáról magához vett egy 13 cm pengehosszúságú fém nyelű konyhakést, amellyel elindult a ház bejárata felé. A sértett a vádlott után ment, az előszobában dulakodni kezdtek egymással, melynek során a vádlott a kezében lévő késsel hadonászott a sértett feje irányába. Ennek során a vádlott a sértett arcának és nyakának jobb oldalán 6 db 8-12 mm hosszú, 2-3 mm mély vágott sebzést ejtett. Ezt követően tovább veszekedtek és dulakodtak egymással, közben a vádlott a kezében lévő késsel egy alkalommal kis-közepes erővel szemből megszúrta a sértett bal mellkasfelét. A szúrás a sértett mellkasán a III-IV. borda között hatolt be a mellüregbe, áthaladt a bal tüdő felső lebenyén és a lágyrészekben végződött.

A sértett a mellkasi szúrás következtében a behatást követő 10-15 percen belül a helyszínen az életét vesztette.  

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Folytatólagos tárgyalás

Eljáró bíróság: