47. hét/II.

Tárgyalás időpontja: 
2013. november 19., kedd 09.00
Ügy tárgya: 
emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény
Tárgyalás helyszíne: 
2800 Tatabánya, Komáromi u. 4.
Tárgyaló: 
földszint 6-os tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Vádlottak és sértett ugyanazon helyen szórakozott. I. r. és III. r. vádlottak konfliktusba kerültek ezért őket kivezették a szórakozóhelyről. II. r. és IV. r. vádlottak is elhagyták a szórakozóhelyet. A rendbontás zavarta sértettet és barátait ezért elhagyták a szórakozóhelyet és személygépkocsijukhoz indultak. II. r. vádlott belekötött a sértettbe minden ok és előzmény nélkül, majd egy alkalommal sértettet bal szemé környékén megütötte. Ezt követően III. r. és IV. r. vádlott is ütlegelték, rugdosták a sértettet. Sértett ismerőse paprika spray-vel lefújta a verekedő társaságot, így a vádlottak kénytelen voltak abbahagyni a bántalmazást. Ezt követően sértett és társasága beült a személygépkocsiba és felhívták a rendőrséget. Ekkor odaért a személygépkocsihoz I. r. vádlott, aki ekkor már kést tartott a kezében és kiütötte a telefont a sértett kezéből és összesen 4 helyen a mellkasán megszúrta a sértettet.

A gépjárműben tartózkodó másik sértett a kocsiban tartott gáz-riasztó pisztolyából 3 darab gáztöltényt lőtt ki I. r. vádlott feje mellett. I. r. vádlott nem törődve a felszólításokkal és a lövésekkel két helyen megszúrta sértettet.

III. r. vádlott a kezében tartott késsel a személygépkocsiban tartózkodó további két személy felé szúrt, aminek következtében egy alkalommal megszúrta a jobb térde alatti területen sértettet. A sértetteknek sikerült a helyszínt elhagyni és segítséget kérni.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: