Meghosszabbította a bíróság a tatai fegyveres rablások gyanúsítottjának előzetes letartóztatását

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. július 7. napján tartott ülésén fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt indult ügyben, további 3 hónappal meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki decemberben több tatai családi házba is bement, és az ott lakókra fegyvert szegezve értékeket tulajdonított el. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye miatt indokolt.

A végzés nem végleges, azt az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be elsődlegesen szabadlábra helyezés, másodlagosan enyhébb kényszerintézkedés – bűnügyi felügyelet – elrendelése érdekében.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2022. december 11-én egy tatai családi házba bement, a lakásban tartózkodó sértettre fegyvert szegezett, majd ékszereket, valamint készpénzt vett magához. Ezt követően a sértettet arra kényszerítette, hogy saját gépkocsijával vigye el a vasútállomásra.

A gyanúsított 2022.december 21. napján 20 óra körüli időpontban egy tatai családi házba, a csukott, de nem zárt ajtón keresztül behatolt, az ott tartózkodó sértettre fegyvert szegezett és pénz, illetőleg arany átadását követelte tőle. A sértett 100.000 forint készpénzt adott át a gyanúsítottnak, aki a lakást átkutatva további pénzt és személyes iratokat vett magához, majd a sértett nőt egy hintaszékhez kötözte és távozott a lakásból.

A gyanúsított 2022. december 30. napján 21 óra körüli időpontban bement az idős sértett tatai családi házának udvarára, ahol lekapcsolta a villanyórát, majd az áramkimaradás miatt a villanyórához kisiető sértett fejét megragadta, arcához nyomott egy tárgyat és azzal fenyegette, hogy ha kiabál végez vele. A gyanúsított a sértettet magával húzva behatolt a lakásba, azt átkutatta és a sértettől elvett 90.000 forint készpénzt, valamint 2 bankkártyát, és a pin kód megadására szólította fel a sértettet. Ezután az idős nőt megkötözte és távozott a lakásból.

A gyanúsítottat a bíróság rablás bűntette és más bűncselekmény miatt 2016-ban 8 év fegyházbüntetésre ítélte, melyből 2019-ben feltételes kedvezménnyel szabadult.