Letartóztatta a bíróság a rablót, aki vascsővel támadt rá áldozatára

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. április 14. napján tartott ülésén egy hónap időtartamra elrendelte annak a felfegyverkezve elkövetett rablással gyanúsított férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy vascsővel bántalmazta az áldozatát.

A nyomozás adati szerint a gyanúsított 2022. április 14-én 01 óra 20 perc körüli időpontban megjelent ismerőse kocsi lakásánál, ahol hangosan dörömbölt a bejárati ajtón. Amikor a sértett az ajtót kinyitotta, az elkövető kiabálva, a sértettet szidalmazva belépett a lakásba, fenyegetőn elindult a sértett felé és a magával vitt vascsővel ráütött a konyhaszekrény munkalapjára, miközben azt követelte a sértettől, hogy adjon át neki 15.000 forintot.

A sértett próbálta csitítani a gyanúsítottat, kérte, hogy ne kiabáljon, hiszen a lakásban tartózkodnak és alszanak a kiskorú gyermekei. A gyanúsított ekkor a sértetett és a gyermekeit agyonütéssel fenyegette.

A sértett e fenyegetés hatására 7.000 forint készpénzt adott át az elkövetőnek, aki azonban ezzel nem elégedett meg, további pénzt követelt a sértettől, eközben a vascsővel előbb fenyegette, majd ütni kezdte a sértettet.  A sértett azonban nem tudott több pénzt adni. Az elkövető festéket követelt, a sértett által megmutatott festék színe neki nem tetszett, ezért a festékes vödröket szétverte a vascsővel. Ezt követően további értékeket követelve a vascsővel megütötte a sértettet, aki a bántalmazás következtében eszméletét vesztette.

A bíróság az ügyészség indítványának helyt adva végzésével elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges, ellene a gyanúsított fellebbezést jelentett be.