Börtönbüntetésre ítélte a bíróság a buszsofőrökkel harciaskodó 2 férfit

Az Esztergomi Járásbíróság a 2022. február 25. napján tartott tárgyaláson hozott ítéletet azzal a 2 férfivel szemben, akik az esztergomi buszvégállomáson a buszsofőrökkel viselkedtek erőszakosan, illetve garázdálkodtak a környéken.

A megállapított tényállás szerint a vádlottak 2019. január 19-én korán reggel kábítószertől befolyásolt állapotban, az esztergomi buszvégállomáson buszra akartak szállni, de az műszaki hiba miatt nem indult. A buszon csak a sofőr és egy segítségére siető kollégája tartózkodott. A vádlottak kopogtak a busz ablakán, mire a buszban tartózkodó személyek kézjelekkel tudatták velük, hogy nem lehet felszállni. A két férfi ekkor többször tenyérrel megütötte a busz első szélvédőjét, belefejeltek az ajtó üvegébe, közben hangosan szidalmazták a sofőrt.

A buszon tartózkodó egyik férfi a vádlottak magatartása miatt értesítette a rendőrséget, míg másikuk (a sértett) kinyitotta a busz ajtaját és közölte a vádlottakkal, hogy a busz nem indul el, nem szállhatnak fel rá. A tájékoztatás ellenére a másodrendű vádlott megpróbált felszállni, mire a sértett elállta az útját. Az elkövető erre a sértett felé ütött, aki próbálta védeni magát. A sértett leszállt a buszról, a vádlottak pedig tovább szidták őt, leköpték és próbálták megütni. A sértett az ütések egy részét elhárította, de a vádlottaknak néhányszor sikerült őt eltalálni.

Az incidenst látva egy másik buszvezető a sértett segítségére sietett, az elsőrendű vádlottat elhúzta a közeléből, aki erre visszafordult és vállon ütötte őt.

A vádlottak ezt követően gyalog hazaindultak, de útközben egy másik buszba és néhány kerékpárba is többször belerúgtak. A két férfi végül visszafordult és a műszaki hibás buszhoz visszaérve folytatták erőszakos magatartásukat, a buszsofőrökkel ordítoztak. Az elsőrendű vádlott ismét meg akarta ütni a sértettet, de elvesztette az egyensúlyát és tévedésből a forgalomirányítót ütötte fejen, aki épp a vádlottat igyekezett csillapítani. A férfi bocsánatot kért a nőtől, akinek 8 napon belül gyógyuló sérülést okozott.

A helyszínre érkező rendőrök jelenlétében az elsőrendű vádlott egy alkalommal arcon ütött egy utast, aki a fenti eset alatt szintén nyugtatni próbálta a vádlottakat.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2 férfit társtettesként elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében és társtettesként elkövetett garázdaság vétségében bűnösnek mondta ki, ezért az I. rendű vádlottat, mint visszaesőt, a garázdaság vétsége vonatkozásában, mint különös visszaesőt halmazati büntetésül 2 év 4 hónap börtönbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra, a II. rendű vádlottat halmazati büntetésül 1 év 2 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az I. rendű vádlott vonatkozásában az Esztergomi Járásbíróság 2017. augusztus 17-én jogerőre emelkedett ítéletével kiszabott 2 év 8 hónap börtönbüntetésből engedélyezett feltételes szabadságot megszüntette.

Az ítélet nem jogerős, az I. rendű vádlott és a védője, valamint a II. rendű vádlott fellebbezést jelentett be enyhítésért, az ügyészség három nap gondolkodási időt tartott fent.