Letartóztatta a bíróság a magyar állampolgárságú férfit embercsempészés bűntette miatt

A Komáromi Járásbíróság ülésen elrendelte 1 hónapra – 2021. április 12. napjáig – embercsempészés bűntette miatt egy magyar állampolgárságú férfi letartóztatását. A végzés nem végleges, azzal szemben a vádlott és védője is fellebbezést jelentett be.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2021. március 11. napján, 20 óra 35 percet megelőző időpontban, Szegedhez közel egy személygépkocsiba felvett 5 fő, magukat szír állampolgárnak valló, és Magyarország területére jogellenesen, érvényes úti okmányok, illetve érvényes beutazási és tartózkodási engedély nélkül érkezett személyt azzal a céllal, hogy őket jogellenesen a magyar határ közelébe, Kőszegre szállítja.

Ezt követően a járőrök az M1 autópálya Győr felé vezető oldalának 83 kilométerszelvényénél ellenőrzés alá vonták a gyanúsított által vezetett gépkocsit, melynek során a 4 fő felnőtt és 1 fő kiskorú migráns személyt az utastérben megtalálták.