Letartóztatta a bíróság a budapesti embercsempészt

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. március 10. napján tartott ülésen elrendelte egy budapesti férfi letartóztatását 1 hónapra, embercsempészés bűntette miatt indult ügyben.

A nyomozás eddigi adatai szerint a budapesti férfi 2021. március 8-án a hajnali órákban Magyarországon, az általa vezetett személygépkocsiba 4 fő, magát szír állampolgárnak valló, Magyarország területére jogellenesen érkező személyt vett fel azzal a szándékkal, hogy nekik segítséget nyújtson Ausztria felé történő határátlépéshez.

A budapesti férfi 2021. március 8-án az M1 autópályán, Tata térségében haladt a járművével, amikor 09 óra 05 perckor rendőri intézkedés alá vonták, majd őt és az általa szállított migráns személyeket előállították.

A férfi letartóztatása a büntetőeljárásban való jelenlétének biztosítása, illetve a nyomozás kezdeti szakasza, a tényállás tisztázása, a bizonyítás veszélyeztetése miatt is indokolt. A végzés végleges, azt az ügyész, a gyanúsított és a védő is tudomásul vette.