Letartóztatta a bíróság a 2 szerb embercsempészt

A Komáromi Járásbíróság a 2021. március 4. napján tartott ülésen, embercsempészés bűntette miatt 2 szerb állampolgárságú férfi letartóztatását rendelte el 1 hónapra.

Az indítvány szerint a gyanúsítottak a megbízójuk utasítására 2021. március 02-án hajnalban, Szeged térségében 6 fő, Szerbiából Magyarországra jogellenesen, érvényes okmányok nélkül, embercsempészek segítségével érkezett, magukat indiai állampolgárságúnak valló migráns személyt vettek fel egy szlovén honosságú személygépkocsiba azzal a szándékkal, hogy őket a magyar-osztrák államhatár közelébe szállítják, az államhatár jogellenes átlépése céljából.

A rendőrök ezen a napon 12 óra 15 perckor az M1 autópálya Ausztria felé vezető oldalán a 22. kilométerszelvénynél ellenőrzés alá kívánták vonni a személygépkocsit, azonban az nem állt meg. Később a 85. kilométerszelvényénél a belső forgalmi sávban hirtelen megállt, a két elkövető kiugrott a személygépkocsiból és elmenekült a helyszínről.

A nyomozó hatóság tagjai Kisigmánd külterületén egy telephelyen, illetve egy erdős úton fogták el a gyanúsítottakat.

Az intézkedő rendőrök a személygépkocsi utasterében 4 fő, míg a csomagtartóban utazó 2 fő migráns személyt megtalálták.

A bíróság a letartóztatás elrendelésénél figyelembe vette a nyomozás kezdeti szakaszát, valamint azt, hogy a gyanúsítottaknál fennáll a veszélye, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának, szabadlábon hagyásuk esetén a bizonyítást megnehezítenék.

A végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel azzal szemben mindkét vádlott és védőjük fellebbezést jelentett be.