Színlelt szexuális ajánlat után raboltak, fegyházbüntetésre ítélte az elkövetőket a bíróság

A tényállás szerint az elsőrendű vádlott nő és az élettársa -a másodrendű vádlott- 2019. októberében egy vendégházban béreltek szobát, ahol csatlakozott hozzájuk a harmadrendű vádlott is. Egy közös beszélgetés során az elsőrendű vádlott felvetette, hogy nincs elég pénzük, ezért „ki kellene zsebelni valakit”. A két férfi beleegyezett ebbe és hárman elindultak egy esztergomi sörözőbe.

A sörözőben a vádlottak megismerkedtek a két sértettel, együtt csocsóztak, kölcsönösen meghívták egymást italra, aminek során észrevették, hogy az egyik sértett nagyobb mennyiségű készpénzt tart magánál. Az elsőrendű vádlott ekkor jelezte társainak, hogy tőlük fogják elvenni a pénzt. A vádlottak a sértettekkel együtt egy másik bárba mentek, végül éjfél után köszöntek el egymástól. A vádlottak követni kezdték a sértetteket, a másod- és a harmadrendű vádlott kissé lemaradt, az elsőrendű vádlott pedig utolérte a két férfit, közölte velük, hogy ő prostituált és felajánlotta, hogy ingyen szexuális kapcsolatot létesít velük, amit a sértettek el is fogadtak. Az elsőrendű vádlott -keresve a bűncselekmény elkövetésére megfelelő helyet- egy elhagyatott utcába vezette a sértetteket, majd rávette őket, hogy menjenek a munkásszállóra és onnan vissza a városközpont felé, mert tudta, hogy a társai onnan közelítenek. Ekkor két irányból hirtelen feltűnt a másik két vádlott, egyikük számonkérte a sértetteket, hogy miért ölelgették a nőt, majd ököllel többször megütötte az egyik sértett mellkasát és a földre teperve fenyegette, ezalatt a nő kivette a sértett nadrágjából a 200.000.- forintját. A sértett erre kivette a másik zsebében lévő 93.000.- forintját és a szájába tette, hogy ne tudják elvenni tőle, az elsőrendű vádlott a sértett fejét az aszfaltba ütötte, hogy adja oda a szájában tartott pénzt.

Ezalatt a másik sértettet a harmadrendű vádlott a vállánál fogva a földre nyomta és kivette a zsebéből a 235.000.- forint értékű mobiltelefonját.

Ezek után a három vádlott elengedte a sértetteket és azt bizonygatták, hogy semmit nem vettek el tőlük, erőszakos fellépésük oka az volt, hogy revansot vegyenek az elsőrendű vádlottat ért sérelem miatt.

Az Esztergomi Járásbíróság 2021. január 29. napján, kétrendbeli rablás bűntette miatt az első- és a másodrendű vádlottat egyaránt 7 év 10 hónap fegyházbüntetésre, 8 év közügyektől eltiltásra és egyszázezer forint összegű vagyonelkobzásra, a harmadrendű vádlottat 5 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős, mivel az első- és a másodrendű vádlottak és védőik felmentésért és enyhítésért, a harmadrendű vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. A korábban elrendelt kényszerintézkedéseket a bíróság fenntartotta, így a vádlottak a másodfokú döntésig letartóztatásban maradnak.