Jogerőssé vált a felmentő ítélet a tatai anya ügyében

Bizonyítottság hiányában felmentette a bíróság azt a nőt, aki a vád szerint apját kérte meg, hogy fojtsa meg gyermekét. A férfi beismerte, hogy a cselekményt elkezdte, őt a bíróság jogerősen 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte 2019. január 25-én, a nőt a bíróság felmentette, az ő esetében az ítélet 2019. május 6-án vált jogerőssé.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott elhatározta, hogy ráveszi édesapját, a másodrendű vádlottat, aki könnyen befolyásolható, 2012 óta cselekvőképességét korlátozó gondnokság alatt áll, hogy ölje meg az elsőrendű vádlott gyermekét.

A nő a tatai buszvégállomásra ment, babakocsiban vitte magával gyermekét. Itt találkozott a másodrendű vádlottal, akivel együtt elindultak a Cseke-tó felé. A tó partján egy fás-bokros részhez tolták a babakocsiban ülő sértettet, az elsőrendű vádlott pedig tovább haladt annak érdekében, hogy figyelje, jön-e valaki. A másodrendű vádlott a babakocsiban ülő sértett nyakát körülbelül 40-50 másodpercen át, kis erővel, két ujjal szorítani kezdte, azonban amikor látta, hogy a sértett arca kékülni kezd, a bűncselekmény folytatását önként abbahagyta.

A vádirati tényálláshoz képest a bíróság szerint nem volt kétséget kizáróan megállapítható, hogy az elsőrendű vádlottnak volt olyan célja, hogy a gyermekét megölje, ahogyan az sem bizonyítható, hogy erre felhívta az édesapját.

A Tatabányai Törvényszék 2019. január 25-én kihirdetett ítéletében az elsőrendű vádlottat bizonyítottság hiányában felmentette az ellene felbujtóként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól, a másodrendű vádlottat testi sértés bűntette miatt 10 hónap – 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte.

Az ügyész az elsőrendű vádlott esetében megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezés iránt fellebbezett akkor, azonban a fellebbezést 2019. május 6-án a Győri Fellebbviteli Főügyészség visszavonta, ezzel az ítélet az elsőrendű vádlott esetében is jogerőssé vált.