Pénzbüntetést kapott a férfi, aki helyet biztosított élettársa prostitúciós tevékenységének

A vádlott interneten ismerkedett meg azzal a nővel, aki később az élettársa lett, majd a prostitúcióból élő nőnek és barátnőjének lehetővé tette, hogy az ő házában fogadják vendégeiket.

 

A vádlott és későbbi élettársa 2017-ben ismerkedtek meg egymással az interneten, ahol a nő prostitúciós tevékenységét hirdette. A nő és egy barátnője 2018 júniusától közös albérletben laktak. A vádlott és az interneten megismert nő 2018-ban élettársi kapcsolatot létesítettek, majd a nő fenti ismerősével együtt hárman egy albérletbe költöztek. A vádlott tudta, hogy mind a két nő prostitúcióból él. 2018. augusztus elején a vádlott élettársának ötlete alapján a férfi lehetővé tette, hogy a két nő a sárisápi házában fogadja a vendégeit. A két nőt a vádlott szállította a sárisápi házhoz délelőttönként, este pedig haza is vitte őket. A vádlott tudta, hogy az élettársa és annak barátnője prostitúciós tevékenységet folytat a tulajdonában álló ingatlanban.

Az utcában lakó szomszédok jelzése alapján 2018. szeptember 13-án rendőrök jelentek meg a sárisápi háznál és igazoltatták a vádlott élettársának barátnőjét. Ezt követően a vádlott és az élettársa megszakították a kapcsolatukat, a két nő többet nem fogadott vendégeket a házban.

Az Esztergomi Járásbíróság 2019. április 1-jén tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésében a férfivel szemben prostitúció elősegítésének bűntette miatt 250 napi tétel (2000.- forint/nap) pénzbüntetést szabott ki. Amennyiben a férfi az így kiszabott összesen 500.000.- forintot nem fizeti meg, a bíróság fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre változtatja át a büntetését.

A vádlott és az ügyész a végzés kézhezvételétől számított 8 napon belül tárgyalás tartását kérheti, így a végzés még nem jogerős.