Idén 12. alkalommal rendezték meg a „Tatai Patara 1597” Török kori Történelmi Fesztivált, amin a Tatabányai Törvényszék is részt vett, a program hangulatához igazodva „Tatai Seregbíróság” néven találhatták meg a standot a kilátogatók.
A bíróság faházához érkezőknek a törvényszék munkatársai tájékoztatást adtak a Digitális Bíróság Programról, valamint a mediációról és a tanúvédelemről. Az Országos Bírósági Hivatal tájékoztató kiadványai mellett a törvényszék saját, korabeli szórólapját is hazavihették az érdeklődők. A fesztivál ideje alatt a legkülönbözőbb kérdésekkel fordultak a bíróság standjához az emberek, volt, aki a fogalmazó képzésről, volt aki a válás menetéről érdeklődött.
A Patara programjai között immár hagyományosan a Jogász Egylet előadása is szerepelt, melyben több bíró is szerepet vállalt a Tatabányai Törvényszékről. Dr. Csorba Zsolt Ödön törvényszéki elnök, dr. Band Ferenc civilisztikai kollégiumvezető, valamint dr. Bicskey István nyugalmazott törvényszéki tanácselnök is színpadra lépett a „Két per, két csel, portyázások és ostromok” négy évtized a tatai vár történetéből című darabban. A történetben Eszéki Jánost, a tatai vár kapitányát árulással vádolták, ügyét seregbíróság előtt tárgyalták. A színdarab megtörtént eseményen alapult, a forgatókönyv megírásában egy hadtörténész is segített.