Tárgyalás életveszélyt okozó testi sértés bűntettének ügyében

Tárgyalás időpontja: 
2018. január 24., szerda 08.00
Ügy tárgya: 
életveszélyt okozó testi sértés bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
Tatabánya, Komáromi utca 4.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirati tényállás szerint D.E. vádlott 2016. szeptember 2. napján 14 óra 30 perc körüli időben kerékpárral közlekedett Győrött a Béke-híd bal oldali járdáján a belváros irányából a Dunacenter felé, lakására szándékozott menni. Előtte haladt kerékpárját tolva H. R. és a barátnője. 
D.E. vádlott nem szállt le a kerékpárról, de az előtte haladók észlelték a közeledtét, ezért elengedték. Miután a vádlott elhaladt a gyalogosok mellett, H.R. sértett hangos megjegyezést tett. Ezt hallva a vádlott, leszállt a kerékpárjáról és kiabálva elé állt H.R. sértettnek.
Miközben kiabálva álltak egymással szemben, a vádlott könyökkel olyan nagy erővel ütötte meg H.R. fejét-nyakát, hogy az háttal a szalagkorláton át kiesett az 1. számú főútra. A sértett felugrott, visszalépett a szalagkorláton - miközben folyamatosan haladtak az úttesten a gépjárművek - de a vádlott "visszafejelte" őt. Ezt követően kölcsönös birkózás, ütlegelés kezdődött közöttük, majd a sértettnek sikerült D.E. vádlottat a földre szorítania, aki kérte, hogy fejezzék be a verekedést, különben leszúrja H.R-et. A fenyegetéssel egy időben elővette zsebéből az összecsukható kését, kinyitotta és amikor a sértett a kérésére elengedte, felegyenesedve, lentről felfelé irányuló mozdulattal H.R. felé szúrt. A sértett a jobb kezével védekezett a támadás ellen, így a szúrás az alkarján érte. A szúrást követően megrúgta a vádlott oldalát, melyre válaszul D.E. vádlott mellkason szúrta H.R. sértettet.
A történtek után a vádlott felugrott a kerékpárjára és elhajtott a helyszínről.
A sértett a vádlott cselekménye következtében a jobb alkarjának felszínes szúrva-metszett sérülését, valamint a mellkas bal oldala elülső felszínének szegycsont alatti szúrt sérülését szenvedte el.
A sértettet kórházba szállították és megoperálták.
A vádlott elfogására 2016. szeptember 26. napján került sor. 

Megjegyzés: A tárgyaláson a vádlott, a sértett és a tanúk kihallgatása, valamint a szakértők meghallgatása várható.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

dr. Szabó Ferenc – sajtószóvivő
06309292090
sajtoszobatb@tatabanyait.birosag.hu

Sós Réka - sajtótitkár
06705270968
sajtoszobatb@tatabanyait.birosag.hu

Eljáró bíróság: