I/19 - Hivatalos személy elleni erőszak bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2017. május 8., hétfő 08.00
Ügy tárgya: 
Hivatalos személy elleni erőszak bűntette
Tárgyalás helyszíne: 
2900 Komárom, Beöthy Zsolt u. 26.
Tárgyaló: 
Földszint 5.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Az ittas, bódult állapotban lévő vádlott egy garázst próbált meg feltörni oly módon, hogy a garázson a lakatot harapdálta, a vas ajtót puszta kézzel szétfeszítette, amelynek következtében a kézfejein vérző sérüléseket szenvedett. Két kiérkező járőr a vádlottat felszólította személyazonosságának igazolására, melyet követően a vádlott a járőrökhöz közelített, támadó pozíciót vett fel és „na gyere te faszszopó” kijelentéssel azonnal elindult az egyik járőr irányába, majd két lépéssel előtte a kezeivel ütő, a lábaival rúgó mozdulatokat tett, mely támadást a járőrnek sikerült elhárítania. Ezt követően a vádlott egy alkalommal, ököllel, a járőrt a bal szeme fölött érintőlegesen homlokon ütötte, mely következtében a sértett 8 napon belül gyógyuló hámsérüléseket szenvedett. A vádlott az intézkedés alatt végig agresszív magatartást tanúsított, hörgött, ordított, rúgkapált.

 

A vádlott elkövetéskori kóros elmeállapota, tudatzavart állapota-mely kizárta, hogy a cselekménye következményeit felismerje, illetve e felismerésnek megfelelően cselekedjen- a vádlott önhibájából, szeszes ital, illetőleg kábító hatású anyag együttes használatának következtében állt elő.

Folytatólagos tárgyalás, szakértő kihallgatása.

Esetlegesen ítélet várható

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

dr. Jakabovits Péter sajtószóvivő 36/30-929-2090

sajtoszoba@tatabanyait.birosag.hu

dr. Lehel Enikő sajtótitkár 36/33-312-988

sajtoszoba@tatabanyait.birosag.hu

Eljáró bíróság: