Sajtóközlemény

2015. március 27.

 A vádlottak bűnszövetséget alkotva és összejátszva a biodízelt előállító komáromi R. B. Zrt. sértett alkalmazottaival összejátszva, az általuk kamionokkal beszállított és leadott repceolaj mennyisége tekintetében a 2011. április-május hónapokban megtévesztették a sértettet – lelógatásos mérlegeléssel – és ezért neki 168.259.372,- Ft kárt okoztak.

2015. március 17.

2015. március 11. napján a Komáromi Járásbíróságon a komáromi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola 12/A osztálya tárgyaláslátogatáson vett részt, a „Nyitott bíróság” program keretein belül.

2014. október 27.

"Nyitott Bíróság" program keretén belül 2014. október 04. napján, egy városnéző sétán vehettek részt az érdeklődők a Komáromi Járásbíróság szervezésében.

2014. október 22.

A Tatabányai Törvényszék 2014. október 21-ei nyílt napján megrendezésre került a Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napja alkalmából egy előadássorozat, amelyen három középiskolai osztály vett részt.

2014. szeptember 24.

A Tatabányai Törvényszék 26.999.551 forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Államreform Operatív Program rendszeréhez benyújtott Szervezetfejlesztési program a Tatabányai Törvényszéken című támogatási szerződés keretein belül. A szervezetfejlesztés célja a hatékonyabb, ügyfélközpontúbb ítélkezési munka kialakítása.

2014. június 23.

A Tatabányai Törvényszék 27 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Államreform Operatív Program „Szervezetfejlesztési program államigazgatási szervek számára” című konstrukció keretében, melyből a „Szervezetfejlesztési program a Tatabányai Törvényszéken” című projektet valósított meg

2014. június 2.

A Tatabányai Járásbíróság a mai napon bíróság elé állítás során L. K. eljárás alá vont személyt "járművezetés az eltiltás tartama alatt" szabálysértés elkövetése miatt százötvenöt óra közérdekű munkával sújtotta. L.K.  Tatabányán a Sárberki lakótelepen közlekedett a gépkocsijával, amikor rendőri ellenőrzés alá vonták.

2014. június 2.

A Tatabányai Járásbíróság a mai napon meghozott határozatával az emberölés bűntette miatt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon  folyamatban lévő büntetőügyben elrendelte B.Zs. gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2014. június 30. napjáig.

2014. május 5.

A Tatai Járásbíróság a 2014. április 28-án meghozott végzésével megállapította, hogy L. R.   I. r. és L. V. R.   II. r. eljárás alá vont személyek elkövették "a lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés" kísérletét, mint társtettesek, ezért a bíróság az I.r. eljárás alá vont személyt és a II. r.

2014. március 27.

A Tatabányai Járásbíróság 2014. 03. 26-án harminc napra elrendelte O.J.I. gyanúsított előzetes letartóztatását az ellene közveszélyokozás bűntettének kísérlete miatt az Esztergomi Rendőrkapitányságon folyamatban lévő eljárásban. Az előzetes letartóztatás elrendelésének indoka a bűnismétlés veszélye és a bizonyítási eljárás sikerének veszélyeztetése.