Végzés a viperával őrjöngő autós ügyében

Az Esztergomi Járásbíróság 2018. január 5.-i végzésében felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt 1 évi -végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett- szabadságvesztést szabott ki és kötelezte 156.028.-Ft kártérítés megfizetésére azt a 35 éves férfit, aki egy kisebb koccanás után viperával tett kárt a sértett autójában.

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2017. október 31-én a délelőtti órákban Leányvár után a 10-es számú főúton közlekedett, nem vette észre, hogy a mögötte haladó autós meg kívánja előzni, és maga is az előtte haladó lassú jármű előzésébe kezdett. Ennek során a vádlott és a sértett által vezetett gépkocsik külső visszapillantó tükrei összeértek és megsérültek, ezért mindketten félreálltak.
A vádlott a sértett gépkocsijához ment és azt ordította, hogy szálljon ki, ám a sértett a kocsiban maradt. A vádlott ekkor a gépkocsijából kivett egy az élet kioltására alkalmas eszköznek minősülő fémből készült, a végén gömbölyített teleszkópos botot, közismert nevén viperát, és azzal dühében ráütött a sértett gépkocsijának szélvédőjére, motorháztetőjére és a gépkocsi jobb oldalán lévő visszapillantó tükrére. Mindeközben a sértett felé trágár kifejezéseket kiabált. A sértettel a gépkocsiban tartózkodott 8 éves kisfia is, aki a történtek hatására rendkívül megijedt és sírni kezdett. A vádlottat a további garázda magatartástól édesapja tartotta vissza, aki a teleszkópos botot is elvette a vádlottól. A garázda férfi cselekményét egy arra közlekedő gépkocsi fedélzeti kamerája rögzítette.
A járásbíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott ezidáig nem került összetűzésbe a hatóságokkal, beismerő vallomást tett, elmondása szerint azért tért vissza a helyszínre, miután lenyugodott, mert tettét megbánta. 

A határozat nem jogerős.