Tatabányai Törvényszék – előzetes letartóztatás emberölés bűntette miatt

A Tatabányai Járásbíróság 2017. május 3. napján egy hónap időtartamra elrendelte fk. M.A. gyanúsított előzetes letartóztatását, amelyet büntetésvégrehajtási-intézetben rendelt végrehajtani. A megalapozott gyanú szerint fk. M.A. 2017. április 30. napján 5 óra körül Tatabányán, egy park melletti buszmegállóban bántalmazta B.T. 45 éves hajléktalan sértettet, aki ennek következtében a helyszínen életét vesztette. A sértett halálának oka, kiterjedt koponya trauma, traumás shokk, agyzúzódás, koponyaűröm belüli vérzés volt. A sértett bántalmazása rendkívül agresszív volt, halála az átlagot jóval meghaladó szenvedést követően állhatott be.

Ezt követően a gyanúsított – reggel 8 órát megelőzően – Tatabányán egy füves területen olyan súlyosan bántalmazta F. V. B. 57 éves hajléktalan sértettet, hogy a sértett a helyszínen életét vesztette. A sértett orrcsonttörést szenvedett, ezenkívül nyelvcsontja és pajzsporca is törött, ennek következtében vér került a légutakba, halálának oka vérbelehelés volt. A gyanúsított a bántalmazást követően a sértett egy pár cipőjét magához vette és azzal távozott a helyszínről.

A gyanúsított cselekménye több emberen elkövetett emberölés bűntettének megállapítására alkalmas.

A bíróság döntése szerint megalapozottan feltehető, hogy a fenti bűncselekmény nagy tárgyi súlyára és büntetési tételére tekintettel a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megalapozottan tartani lehet a szökésétől vagy elrejtőzésétől.

A bíróság álláspontja szerint tekintettel arra, hogy a gyanúsított beismerő vallomást tett, az eseményeknél rajta és a sértetteken kívül más nem tartózkodott, nem kell attól alappal tartani, hogy a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, tárgyi bizonyítási eszköz megsemmisítésével vagy elrejtésével meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást.

A döntéssel szemben a gyanúsított és védője az előzetes letartóztatás elrendelésével szemben, az ügyész pedig amiatt fellebbezett mivel álláspontja szerint alappal lehet attól tartani, hogy a gyanúsított a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, tárgyi bizonyítási eszköz megsemmisítésével vagy elrejtésével meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást.